Kutyameleg van! Larával csak feküdtünk az árnyékban, nyelvünk szinte a földet súrolta és próbáltuk valahogy hűteni magunkat. Itt már csak egy dolog segíthetett: egy fürdőzés. Vagy egy fagyi. Vagy egy kis dinnye. Vagy mindegyik egyszerre. Szép kis álmok kisértek végig. De vajon mi valósult meg belőle?
Egy alakot láttam mozogni. Vajon egy délibáb lehet? Vagy ismét csak álmodom az egészet? Már magam sem tudtam, hogy mi történik.
A garázs ajtaja kinyílt, és egy főnixmadár szállt ki, őt pedig szorosan a gazdi követte. Larával mindketten felpattantunk és néztük, hogy mi történik. Az álom kitisztult a szememből, és már láttam, hogy a gazdi és a kocsi előállt. Ez nekünk mindig jót jelent!
– Sziasztok! Na, hogy vagytok? – kérdezte.
– Nagyon melegünk van… – válaszoltuk kórusban.
– Akkor gyertek gyorsan, elmegyünk fürdeni.
Összeszedtük a jutifalatkáink, felvettük nyakörveink, a pórázokat pedig eltettük. De vajon mi is hiányzott még? Labda és törölköző! Rohantunk is volna, hogy az elmaradt kellékeket összeszedjük, de Mama jött ki, és a kezében tartott már mindent.
– Szia! Elkérhetjük azokat? Most indulunk strandolni! – mondtam.
– Szia, Léna! Szia, Lara! Mit szólnátok, ha most elmennék veletek én is?
– Szuper lenne! Szállj be te is! Induljunk!
Magunk mögött hagytuk a házat, és csak úgy száguldott mögöttünk a táj. Hamar kiderült, hogy nem Soltvadkert felé tartunk.
– Kaskantyúra megyünk igaz? – szólt közbe Lara, aki annyira izgatott lett, hogy oda is hajolt a gazdiék közé. – A sulival is itt voltunk a múltkor! Úúú, gyorsabban gazdi, gyorsabban!
– Igen oda, de nyugi legyen ott hátul és ülj vissza a helyedre – válaszolta.
Amikor megérkeztünk, egy hatalmas, füves tér fogadott. Mellette pedig a tó, és a hívogató víz. Bárcsak áztathatnám már magam. A kocsi megállt, az ajtó kinyílt és felkerültek a pórázok.
– Vííííz! – kiáltott Lara és rohant is volna. Nem a türelméről híres.
– Hékás! Várj meg mindenkit. Nem szaladunk csak úgy el.
Miután a gazdi is elkészült, végre indulhattunk. A póráz amilyen hamar felkerült, olyan sebességgel került le és a vízbe ugorhattunk. Pancsoltunk, locsoltuk egymást, sőt, néha még ugráltunk is, hogy a gazdi is biztosan vizes legyen. Mama csak fentről, a biztonságból figyelt minket és hangosan nevetett rajtunk, és hogy játszunk.
Az idillnek Lara vetett véget. Elindult a tó közepe felé.
– Hová mész? – kérdezte tőle a gazdi.
– Úszik ott valami. Muszáj elkapnom! – válaszolta.
– Hisz nincs ott semmi, csak hínár.
– Akkor is el kell kapnom.
Elúszott addig – ha ezt nevezhetjük úszásnak. Az első mancsaival csapkodott, szinte prüszkölve vette a levegőt, és majd’ elmerült. Nagyon vicces látvány volt. Egyszer réges-régen, még kölyökkoromban én is hasonlóan evickéltem. Aztán a gazdi megtanított úszni.
– Megvan! – kiáltozta Lara. – Megvan!
– Engedd el és gyere vissza.
– Dehogy engedem! Megvan! – mondta, és egyre erősebben kapálózott, hogy ne süllyedjen el.
– Lara! Muszáj lesz elengedned!
Persze nem így tett. A gazdi látta, hogy lassan tényleg merülni kezd, ezért fogta a pórázt és utána úszott. Egy tempóval mögötte termett, és odatette a hasához, ahogy régen nekem is és felhúzta őt.
– Miért nem használod a hátsó lábaid is? Eddig tudtál úszni, mi történt?
– Ja tényleg. – mondta, miközben tele volt a szája a hínárral. – Elfelejtettem, köszi, hogy szóltál.
– Akkor gyerünk most már kintebb.
– Okés, de ezt is viszem magammal.
A gazdi húzta kifelé Larát, ő persze nem engedte el a növényt, ha már ennyit dolgozott érte. Annyira viccesen néztek innen ki. Egy ideig néztem, ahogy húzzák-vonták egymást, majd inkább úgy döntöttem, hogy úszni indulok én is. Két kisebb kör után, még mindig nem sikerült dűlőre jutniuk.
– Engedd el!
– Nem!
– Lara, gyerünk!
– Nem!
Hát… Milyen kutyus lennék, ha nem segíteném ki a testvérem és a gazdit egy ilyen szorult helyzetből? A következő kanyarban feléjük fordultam.
– Segíthetek? – kérdeztem. A választ inkább meg sem vártam. Odaúsztam Lara mellé és elharaptam a hínár végét. A nyomás így végre megszűnt.
– Juhú! Nézd mim van!! – kiáltozta Lara örömében, de a nyereményét akkor sem engedte volna el. A huzavona egy harapásnyi idő alatt véget ért, és mindenki újra a part felé indulhatott.
– Köszi, Léna. Sokat segítettél – mondta a gazdi.
– Bármikor nagyon szívesen segítek.
Lara a megszerzett ereklyét egészen a partig húzta. Sokáig nem csodálta, hiszen a távolban valami újra felkeltette a figyelmét, és már szaladt is tovább, minden másról pedig egy szempillantás alatt megfeledkezett.