Ez bizony nem móka és kacagás! Már nem csak kutya meleg van, ahogy a mondás tartja. Lara és én is a házikónk belső sarkában vagy a fák alatt próbáltunk hűsölni. Hát… nem sok sikerrel. A gazdi mindig kijött hozzánk pár percre, friss vizet is hozott, és beszélgettünk egy kicsit.
A mai délután sem alakult másképp, de először meg sem hallottuk őt, olyan hangosan lihegtünk. Ő már az ajtónkban leskelődött, és felnevetett.
– Jó reggelt álomszuszékok! – mondta.
– Nem is aludtunk, csak hangosan szenvedünk! – válaszoltuk és rohantunk hozzá. Menet közben azért feltűnt, hogy a külső ajtót nyitva hagyta. Hmm… vajon kiszaladjak?
– Gyertek be velem – a gazdi meg is válaszolta a kérdésem még mielőtt cselekvésre adtam volna a fejem.
Így hát a ház várt minket. Micsoda megkönnyebbülés! Annyival hűvösebb volt!!! Sokat nem is sétáltunk bent, azonnal eldobtuk magunkat, és úgy nyúltunk ki a hideg padlón, mintha egy úthenger hajtott volna át rajtunk. Én szinte már úgy is éreztem magam.
– Itt leszünk egész délután. – mondta a gazdi. – Jobb lesz itt a hideg kövön, ugye?
– Nagyon jóóó – mondta Lara, és a gazdi is leült a fal mellé.
Odakúsztunk hozzá és megnyalogattuk a kezét, sőt, még a lábát is!
– Köszi, hogy behoztál minket!
Lara ezután arra, én pedig kicsit arrébb mentem. Kerestük a legeslegjobb pontot. Miután megtaláltuk, én úgy megkönnyebbültem, hogy észre se vettem, de a szemem egyre nehezebb lett, alig tudtam nyitva tartani. Vajon el is aludtam volna? Olyan gyorsan elrepült az idő… Közben valahogy mégis egymás mellé keveredtünk mindannyian: Lara, a gazdi, Én és még Mama is előkerült.
Annyira jó kedvem lett, meg is puszilgattam sorban mindenkit. Összegyűlt az egész család, mert még Papát is hallottam, ahogy a szomszéd szobában foglalatoskodott. Lara a nyalogatás mellé egy kis bolhászást is kapott.
– Hadnongtn – mondtam, de nem biztos, hogy értették, a szám tele volt Larával. – Hadnongtn – próbáltam megint.
– Akkor ezt nézd csak meg! – válaszolta Lara, aki azt hitte, hogy játszani hívom.
A gazdi még pislogni se tudott, és a játék már kezdetét vette. Viccesebbnél viccesebb hangokat adtunk ki, ahogy megpróbáltuk elkapni a másik nóziját. Egyikünk sem tudott felülkerekedni a másikon, így holtpontra jutottunk. Ezért mindketten bevetettük a titkos fegyverünket: a tappancsainkat. Hadakoztunk, fordultunk jobbra, majd balra. A padlóról azért még véletlenül sem keltünk fel. A gazdiék pedig olyan hangosan nevettek, hogy szinte már a csatazajt is elnyomták.
– Kiegyezünk egy döntetlenben? – kérdeztem.
– Naná! Mindketten nyertünk! – mondta Lara és láttam rajta, hogy nagyon büszkén fekszik. Nem csodálom, hasonlóan éreztem magam én is.
A gazdi hagyta, hogy kipihenjük a játékos csetepaté fáradalmait, majd egyszer csak útnak indult.
– Vajon hová mehet? – kérdeztem.
– Nem tudom, de siessünk utána! – mondta Lara. Így hát mindketten felpattantunk és követtük.
Sajnos kifelé tartott az útja … a melegbe … Viszont egy reménysugarat is megláttunk. Kezébe vett egy vödröt!
– Mit szólnátok egy kis fürdéshez? – kérdezte.
– Víííííz! – kiáltotta Lara, aki leugrott a lépcsőn, és szaladt a fűbe.
– Reméltem, hogy ma is pancsolhatunk – mondtam a gazdinak, és el sem mozdultam a lába mellől.
Lementünk Larához, és nem kellett várni, indulhatott a következő mókázás. A gazdi lefürdetett minket! Dobáltam magam a fűben, a falhoz dörgölőztem, Lara ugrált felettem, sőt egyszer-egyszer rajtam is, cserébe én jól megkergettem. Ilyen sok szórakozás után kinek lett volna kedve visszamenni a házikójába? Naná, hogy senkinek. Így inkább fogócskáztunk még, és vártuk a jól megérdemelt vacsorát.
