– Ez az a szag újra! Érzed? Kövessük gyorsan!!! – kiáltott fel Léna.
– Induljunk!
Bevetették magukat az alagútba és követték a nyomot. Ahogy haladtak, egyre több fordulóhoz értek, Flamó pedig jeleket rajzolt a falakra, hogy tudják, hogy honnan jöttek. Léna az orrát követve csak ment és ment. Hamar kiderült a nyuszi számára, hogy egy egész labirintus van a föld alatt. A barlang belsejében megláttak pár vakondot, akik egy házat őriztek.
– Innen jön a szag. Biztosan ők lehetnek a tolvajok. Mitévők legyünk? – kérdezte Léna.
– Csaljuk el őket ezekkel a kövekkel. – mondta Flamó, és a szemközti kupacra mutatott. –Dobáljuk az ellenkező irányba. Hátha felfigyelnek rájuk.
Flamó ötletét megfogadva elkezdték dobálni a kavicsokat.
– Te is hallod ezt? – kérdezte az egyik vakond a társától.
– Mit? Én nem hallok semmit.
– Valami mintha leesett volna, ott arra.
– Biztos csak hallucinálsz, nincs ott semmi… – mondta, mikor a következő kavics éppen mellé gurult. – Hééé! Tényleg van ott valami! Indulás! – kiáltotta és mindketten elindultak a zaj irányába.
Flamó terve bevált. Elcsalták a vakondokat, és ki tudták nyitni az ajtót. Amit mögötte találtak, az maga volt a kincs: minden ellopott répa, az utolsó darabig.
Hőseink azon tanakodtak, hogy hogyan vihetnék vissza ezt a rengeteg répát. Keresésbe kezdtek és a kupac mögött találtak egy nagy kocsit, amibe elkezdték beletenni a zsákmányt. A gyors pakolás hevében, egy óvatlan mozdulatot vétettek. Az egyik répa leesett és elgurult, amit az őrök azonnal észrevettek.
– Tolvajok! Riadó! – mondták, és egyikőjük megrázta a bejárat melletti harangot.
Hatalmas zaj kerekedett, vakondok százai sereglettek az összes járatból feléjük. Flamó és Léna csapdába estek. Egyre közelebb értek hozzájuk, csaknem bekerítették őket.
– Bízol bennem? – kérdezte Flamó.
– Van más választásom?
– Fogd a kocsit, és kapaszkodj. De semmi esetre se ne mocorogj!
Léna nem tudta mire vélni, de hallgatott rá. Flamó bevetette nyuszigyorsaságát, Lénát a vállára dobta és szupersebességgel elrohantak a biztonságos felszínre, miközben Léna a szájával húzta maguk után a répával megpakolt kocsit.
– Álljatok meg, a kajánk!!!! – a vakondsereg kiáltozott és dobált utánuk mindent, ami a kezük ügyébe került, de semmi esélyük sem volt.
Miután kiértek, Flamónak muszáj volt lepihennie. Közben elgondolkodtak, hogy mitévők legyenek.
– Te is hallottad, hogy mit kiabáltak, ugye? – kérdezte Léna.
– Fél füllel csak, de mintha az ételüket szerették volna visszakapni.
– Én is ezt hallottam… és nem szeretném, ha miattunk éheznének.
– Én sem. Mit szólnál, ha visszamennénk és beszélnénk velük?
– Ez jó ötlet. Ha kipihented magad, utána indulhatunk is.
Így visszamentek, hogy beszéljenek velük. A sereg már búslakodva visszavonulót fújt, amikor utolérték őket. Fehér zászlót tartottak maguk előtt, majd elmondták, hogy nem akarnak bajt, csak beszélni szeretnének.
Először nehezen indult a tárgyalás, de hamar sikerült megbarátkozniuk egymással. A földalatti vezér elmesélte, hogy nem tudtak gyümölcsöt szerezni, ezért vitték el a répákat, hogy legyen mit enniük.
– De hát én tudom, hogy hol lehet gyümölcsöt találni. Kövessetek! – mondta Flamó, és elindultak a felszínre.
Miután már megbíztak egymásban, az egész sereg követte a hőseinket. Kiértek a felszínre, elhagyták a fehér erdőt és a kanapéhegyek felé vették az irányt. A völgyben sok finom gyümölcs és más finomság termett. Közösen megszedték az összes kocsit, és szerencsére senki sem maradt éhes.
– Hát ez répasztikus kaland volt!
Mese ötlet: Szilágyi Kata