Léna élete blogbejegyzés

Léna és Flamó találkozása II.

2024. január 24.

 

– Ez az a szag újra! Érzed? Kövessük gyorsan!!! – kiáltott fel Léna.

– Induljunk!

Bevetették magukat az alagútba és követték a nyomot. Ahogy haladtak, egyre több fordulóhoz értek, Flamó pedig jeleket rajzolt a falakra, hogy tudják, hogy honnan jöttek. Léna az orrát követve csak ment és ment. Hamar kiderült a nyuszi számára, hogy egy egész labirintus van a föld alatt. A barlang belsejében megláttak pár vakondot, akik egy házat őriztek.

– Innen jön a szag. Biztosan ők lehetnek a tolvajok. Mitévők legyünk? – kérdezte Léna.

– Csaljuk el őket ezekkel a kövekkel. – mondta Flamó, és a szemközti kupacra mutatott. –Dobáljuk az ellenkező irányba. Hátha felfigyelnek rájuk.

Flamó ötletét megfogadva elkezdték dobálni a kavicsokat.

– Te is hallod ezt? – kérdezte az egyik vakond a társától.

– Mit? Én nem hallok semmit.

– Valami mintha leesett volna, ott arra.

– Biztos csak hallucinálsz, nincs ott semmi… – mondta, mikor a következő kavics éppen mellé gurult. – Hééé! Tényleg van ott valami! Indulás! – kiáltotta és mindketten elindultak a zaj irányába.

Flamó terve bevált. Elcsalták a vakondokat, és ki tudták nyitni az ajtót. Amit mögötte találtak, az maga volt a kincs: minden ellopott répa, az utolsó darabig.

Hőseink azon tanakodtak, hogy hogyan vihetnék vissza ezt a rengeteg répát. Keresésbe kezdtek és a kupac mögött találtak egy nagy kocsit, amibe elkezdték beletenni a zsákmányt. A gyors pakolás hevében, egy óvatlan mozdulatot vétettek. Az egyik répa leesett és elgurult, amit az őrök azonnal észrevettek.

– Tolvajok! Riadó! – mondták, és egyikőjük megrázta a bejárat melletti harangot.

Hatalmas zaj kerekedett, vakondok százai sereglettek az összes járatból feléjük. Flamó és Léna csapdába estek. Egyre közelebb értek hozzájuk, csaknem bekerítették őket.

– Bízol bennem? – kérdezte Flamó.

– Van más választásom?

– Fogd a kocsit, és kapaszkodj. De semmi esetre se ne mocorogj!

Léna nem tudta mire vélni, de hallgatott rá. Flamó bevetette nyuszigyorsaságát, Lénát a vállára dobta és szupersebességgel elrohantak a biztonságos felszínre, miközben Léna a szájával húzta maguk után a répával megpakolt kocsit.

– Álljatok meg, a kajánk!!!! – a vakondsereg kiáltozott és dobált utánuk mindent, ami a kezük ügyébe került, de semmi esélyük sem volt.

Miután kiértek, Flamónak muszáj volt lepihennie. Közben elgondolkodtak, hogy mitévők legyenek.

– Te is hallottad, hogy mit kiabáltak, ugye? – kérdezte Léna.

– Fél füllel csak, de mintha az ételüket szerették volna visszakapni.

– Én is ezt hallottam… és nem szeretném, ha miattunk éheznének.

– Én sem. Mit szólnál, ha visszamennénk és beszélnénk velük?

– Ez jó ötlet. Ha kipihented magad, utána indulhatunk is.

Így visszamentek, hogy beszéljenek velük. A sereg már búslakodva visszavonulót fújt, amikor utolérték őket. Fehér zászlót tartottak maguk előtt, majd elmondták, hogy nem akarnak bajt, csak beszélni szeretnének.

Először nehezen indult a tárgyalás, de hamar sikerült megbarátkozniuk egymással. A földalatti vezér elmesélte, hogy nem tudtak gyümölcsöt szerezni, ezért vitték el a répákat, hogy legyen mit enniük.

– De hát én tudom, hogy hol lehet gyümölcsöt találni. Kövessetek! – mondta Flamó, és elindultak a felszínre.

Miután már megbíztak egymásban, az egész sereg követte a hőseinket. Kiértek a felszínre, elhagyták a fehér erdőt és a kanapéhegyek felé vették az irányt. A völgyben sok finom gyümölcs és más finomság termett. Közösen megszedték az összes kocsit, és szerencsére senki sem maradt éhes.

– Hát ez répasztikus kaland volt!

 

Mese ötlet: Szilágyi Kata