Egy kutya élete nem csak játék és mese. A hős kutyáké végképp. Történt egyszer, egy szép napos reggelen, hogy Léna sétálgatott a réten, amikor a felhők közül mozgásra lett figyelmes. Ahogy közelebb ért ez a repülő dolog, egy hőlégballon körvonalazódott belőle. A fedélzetén egy ismerős állatot pillantott meg, de valahogy mégsem ismerte fel teljesen. Egy nyuszi lenne a pilóta? Fülei közötti fehér hajkoronája, és a fekete folt a szeménél teljesen különlegessé tette.
Miközben Léna ezen gondolkodott, egyre lentebb ereszkedett, és az idegen megszólította őt.
– Szia, Flamó vagyok! Lénát, a kutyát keresem. – mondta a nyuszi.
– Én volnék az, megtaláltál. Deee miért kerestél? – kérdezte Léna teljesen meglepődve.
– Végre!!! Ennyi idő után végre megtaláltalak! A világomba is eljutott a híre, hogy milyen bátor voltál, és hogy sikerült megmentened a színeket. Nekünk is segítségedre lenne szükségünk!
– Miben tudnék én segíteni egy nyuszinak?
– Nem csak egy nyuszinak segítenél, hanem egy egész nyuladalomnak! Most is egy eltűnéses esetről lenne szó … – kezdett bele Flamó, de Léna szinte azonnal közbevágott.
– Csak nem a színek tűnnek el megint???
– Nem, a színek szerencsére a helyükön vannak. De a répák folyamatosan eltűnnek!
Flamó elmesélte, a történetet, hogy igazából miért indult el a hőlégballonnal. A világát veszély fenyegeti, és hősies állatokat gyűjtene maga mellé, hogy megmenthessék a helyzetet. Lénának nem kellett többet hallania, ugrott is Flamó mellé, és elindultak az újdonsült barátja otthonába.
Az utazás közben Flamó elmesélte, hogy milyen helyen él.
– Hegy méretű kanapék? Fehér erdő, óriás törpék, lepedőkkel bélelt búvóhelyek??? Nem túlzol egy kicsit? – kérdezte Léna, mert nem akart hinni a fülének.
– Úgy, ahogy mondom. Nemsokára a saját szemeddel is megláthatod. Nézz csak oda! – válaszolta Flamó és egy távoli pontra mutatott. A kanapéhegyek felé közeledtek.
A hegyek mögött pedig a súlyos helyzet várta őket: A RÉPAVÉSZ!
Hiába volt nagyon jó a termés, szinte az összes répa eltűnt. Flamó körbe utazta már a vidéket, repült, ugrált, sétált, de nem találta a nyomukat. Közösen viszont már minden esélyük megvan, hogy kiderítsék a réparejtélyt.
Flamó otthonába érve, Léna elámult, hogy milyen csodák vannak itt. Nem viccelt, tényleg itt van minden. Az erdő, a kanapéhegyek, sőt még egy hatalmas tükröt is felfedezett. Viszont a csodálkozás ideje még nem jött el.
– Kezdjünk máris munkához. Menjünk a répaföldre! – mondta Léna, és Flamóval együtt elkezdték kutatást.
A föld szinte teljesen üres volt. Egy-két répát láttak csak árválkodni.
– Itt tényleg nagy a gond. Nézzük meg közelebbről is őket – mondta Léna, és odament az egyik zöldséghez. Megszaglászta, és valami ismeretlen szagot érzett. – Érzed Te is? Szerintem követnünk kellene!
Pár lépés után a nyom csak úgy eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el.
– Nem tudom hova tűnhetett… itt többet sajnos nem tehetünk.
– Nézzünk szét az erdőben is, hátha ott találunk valamit – mondta Flamó és elindultak.
Alig léptek be a fehér erdőbe, szokatlan dolog történt. A tappancsuk alatt elkezdett mozogni a föld! Egyre gyorsabban és nagyobb erővel mozgott. A csapat úgy döntött, hogy megszaporázzák a lépteiket. Szaladtak, ahogy bírtak, kikerülték a kisebb bokrokat, az ágakat, és egy hatalmas fánál menedékre találtak. Bebújtak egy odúba, ami biztonságot nyújtott, amíg a veszély elmúlt.
Mikor már nem éreztek semmit, lassan kidugták a fejüket, hogy megnézzék, hogy elmúlt-e a baj. Kimentek az erdőből tisztásra, és elcsodálkoztak. Megláttak egy lyukat a földben.
– Ez meg mi lehet? – kérdezte Flamó – Eddig még nem volt itt.
– Menjünk közelebb és nézzük meg.
Ahogy közeledtek, egyre több ehhez hasonló lyuk tűnt fel. Amikor odaértek, megvizsgálták a lyukat: olyan nagy volt, hogy akár mindketten befértek volna. Úgy döntöttek, hogy ha többet szeretnének tudni, akkor muszáj lesz benézniük. Döbbenetükre egy hosszú alagutat láttak, Léna pedig újra megérezte a répaföldön érzett szagot…
