Korgó pocakom hangja még Csipkerózsikát is felébresztette volna álomtalan álmából. A félreismerhetetlen hang jelezte a tanulás végét. A gondolataim egyik pillanatról a másikra a finom falatok körül kezdtek el kavarogni. Alma, virsli, táp, mind egymást követték és sortáncot jártak egyenesen a gyomromba.
– Léna, merre jársz? – kérdezte a gazdi.
Annyira elvesztem gondolataimban, hogy a gazdi is alig tudott visszarángatni a valóságba. Mennyivel jobb volt a táncoló ételekre gondolni…
– Itt vagyok, miért? – kérdeztem vissza.
– Találtam még pár érdekességet.
Felpillantottam a gazdi kezébe, de az eddigi vaskos, piros könyvnek már hűlt helye maradt. Sőt, az asztalon tornyosuló könyvhegy is már csak egy dombocskára hasonlított. Ennyi ideig elméláztam volna? Hova tűnt az a rengeteg könyv?
– Brrrrrrrrrrr
Gyomrom szakadatlan hangja továbbra sem hagyott nyugodni. Valamit ennem kell, hogy lenyugtassam.
– Éhes vagy? – kérdezte a gazdi.
– Ahogy hallom, igen. Persze már érzem is nagyon!
– Akkor pillants ide elsőnek.
Az új könyvet már mutatta is, mielőtt bármit mondhattam volna. Fánk, kifli, leves és még húsok is megjelentek a képeken.
– Ezeknek mi közük a farsanghoz? – kérdeztem.
– A fánk, a kifli és ez a leves híres farsangi étel. Általában ilyeneket csináltak a bálakba, vendégségbe.
– És a húsok?
– Azokat pedig zabálócsütörtökön ették meg, közösen.
Zabálócsütörtök. Ilyen egy fura elnevezést sem hallottam még sokat, bár így a farsang kapcsán számolatlan jöttek az újabbnál újabb szavak, így ezen sem lepődtem meg már annyira. Helyette csak egy kérdés foglalkoztatott vele kapcsolatban.
– Miért eszik meg olyan gyorsan a megmaradt húsokat? – kérdeztem.
– Ez már a farsang vége, és elkezdődik a tavaszi ünnepkör. Ekkor indul majd a húsvét előtti 40 napos böjt.
A húsvétot már legalább hírből ismertem, hisz a gazdi valamiért mindig lelocsolt egy kis vízzel, de a böjt már megint ismeretlen fogalom volt számomra. Még.
– És mi az a böjt?
– Ilyenkor nem lehet húst enni.
Döbbenetem azonnal kiült az arcomra, és egy pillanatra még arról is elfelejtkeztem, hogy mennyire éhes vagyok. Mit lehet enni ilyen sokáig, ha semmi húst nem szabad?!
A gazdi már ismer annyira, hogy elég volt rám vetnie egy pillantást, és azonnal tudta, hogy min jár az eszem. Persze azért túl nehéz feladata sem volt, hiszen nyugtalan pocakom és én is felhívtuk rá a figyelmét. Nem is egyszer. Nincs ezzel baj, hiszen nem tud mindenre úgy figyelni, mint én.
– A húsevésre gondolsz igaz? – kérdezte.
– Igen, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy 40 napig ne ehessek húst. Szerintem egy hétig se bírnám ki!
– Ó, dehogynem, kibírnád. Sőt, már többször is volt ilyen, csak nem vetted észre – válaszolta.
– Micsoda?! Mikor volt ilyen? 40 napig???
– Csak pár napig, de fel sem tűnt, úgy habzsoltál – mondta, miközben egyre szomorúbb szemet vágtam. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz velem húsvétig. – De ne aggódj, a kutyusoknak nem kell böjtöt tartaniuk. – Juhhé! – és ennek annyira megörültem, hogy azonnal a lépcső felé vettem az irányt, egészen a konyháig, ahol már kértem is magamnak a finom falatkáimat!