Egyre-másra találtunk színes, bolondos, és gyönyörű képeket. Nemcsak a maszkokat hangsúlyozták, hanem a csicsás ruhákat is.
Zöld, sárga, piros, fekete és fehér. Nem volt szín, ami ne került volna bemutatásra ezeken a csodákon. Valaki még tollakkal is ékesítette magát. Rövidebbek, hosszabbak, mindenki megtalálta a magának valót. Nekem valahogy mégsem egy állatra hasonlítottak.
– Szerinted ők is alakoskodtak? – kérdeztem.
– Nem azért öltöznek be. Csak mulatnak, jó kedvük van. Karneváloznak.
Sorakoztak a szebbnél szebb képek. Egyiken mintha egy rózsaszín flamingó táncolna, máshol pedig egy óriás sétálna.
Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Brazília.
Őszintén bevallva, még a hírét sem hallottam egyik országnak se. Szemöldököm felszaladt, és mereven bámultam magam elé. Pislogás szóba sem jöhetett, olyan mélyen elmerültem gondolataim tengerében. Ezek ugyan merre lehetnek?!
A gazdi, mintha a gondolataimban olvasott volna, és egy hajós képében jelent meg előttem.
– Ezek különböző országok – kezdett bele. – Gyere és megmutatom őket.
A szekrény tetejéről egyszerre előkerült egy kék golyóbis, amin picike kis foltok voltak. Legnagyobb meglepetésemre forgatni is lehetett. A gazdi keze mozgásba lendült, és azonnal megmutatta a számomra teljesen új helyeket. Ezek mellett még számtalan más ország is helyett kapott még a kékség ölelésében, de ezeket nem néztük meg egyesével. Még.
Így már tudtam, hogy a világ sok táján valahogy megünneplik a farsangot. Ki mulatozik, táncol, mások inkább beöltöznek, de egy biztos, mindenki nagyon jól érzi magát.
Szerencsére sok kérdésemre választ kaptam, de miközben tanultunk, pár újabb kérdés is feltűnt nem is olyan szorosan lemaradva a többi mögött. Most akkor mindenki tart bálat? Esetleg valami komolyabb is van a dolgok mögött, vagy csak a jókedv?
A kutatás továbbra is javában zajlott, amikor világkörüli utunk után rátértünk a fehér gúnyás képre is.
– Ez micsoda? – kérdeztem arra a maszkos alakra mutatva. – Ember? Birka? Azt hittem már átnéztük az alakoskodást teljesen.
– Ez is az, csak egy másik része már. Ő egy magyar busó, Mohácsról – válaszolta a gazdi. – Ők is emberek, csak birkabőrbe öltöznek be, famaszkot húznak, amikből hatalmas szarvak állnak ki, és botokkal és kereplőkkel szerelkeznek fel.
– És akkor miért öltöztek be így? Nem hiszem, hogy így gyűjtöttek volna valamit.
– A monda szerint a sokacok szerették volna a törököket kiűzni a Mohácsról, ezért öltötték magukra ezt a gúnyát.
– Ez már izgalmasabban hangzik! És sikerült nekik?
– A monda úgy tartja, hogy ebben a jelmezben annyira félelmetesek voltak, hogy a törökök azonnal elmenekültek. Persze azóta is folytatódik ez a hagyomány.
– És most miért csinálják még? – kérdeztem érdeklődve.
– Ma az ünnepség már a tél végét jelzi, és így próbálják meg elűzni a hideget. A felvonulás végén egy hatalmas tüzet gyújtanak a főtéren.
A busók ugyanúgy átkelnek a Dunán ladikokon, mint ahogy a monda meséli. A fagyokat egy koporsóban viszik magukkal a vízen és a nap végén a főtéren elégetik egy hatalmas máglyán. Így már a hideg utolsó, csípős szeleit is biztosan sikerül elűzni.
Egy dolog még megütötte a szemem, és már kérdésre is nyitottam a szám.
– Miért van lyuk a maszkon a szájnál?
– Oda tették a pipákat, így még a maszkot se kellett levenniük – mondta a gazdi.
Szinte minden kérdésemre választ kaptam, de ebben a sok tanulásban, olvasásban, képnézegetésben nagyon megéheztem. És milyen ünnepség lehet finom ételek nélkül??? Ennek máris utánajárok!