Léna élete blogbejegyzés

Karácsonyi készülődés III.

2021. december 14.

 

Mielőtt beköszöntene a reggel, egy csizmát kell szereznem. Sokat gondolkodtam, hogy mégis mitévő legyek. Talán csinálnom kellene egyet? A nap nem ért véget, a vacsorám pedig még várat magára. Esetleg, ha találok valamit, akkor készíthetek egyet.

Bejártam az udvart széltében, hosszában, de semmi kézzelfoghatót nem találtam. Ennyire ügyesen elpakoltunk volna mindent? Eddig fel sem tűnt, bezzeg most, hogy kellenének a kis apróságok. Már minden csak a múlté…

Mást kell kitalálnom, hiszen az idő egyre jobban sürget. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldást kellett választanom. A házból kell kihoznom egy párral. De mégis kiét hozzam? Sose szerették, ha a cipőkkel a számban szaladgálok. Mindig kergetőztek velem, pedig én csak szét szerettem volna rágcsálni őket egy kicsit. Sajnos nincs más választás, mint előre. Csak a vacsorát kell megvárnom, hiszen akkor mindig bemehetek a gazdiékkal, és együtt tévézünk, beszélgetünk, pihenünk, és néha még egy-egy ajándék falatot is kapok.

Gondosan ki kell tervelnem az akciót, mivel fürkésző szemeik mindent észrevesznek. Ki kell játszanom nem csak a Papát, a Mamát, de még a gazdit is. Nehéz, szinte lehetetlen küldetés. Éppen nekem való!

A tervem tehát a következő. Vacsora után bemegyünk, egy kicsit pihenek, és utána szólok a Mamának, hogy ki szeretnék menni. Ő a kulcsfigura. Ha meglátja, hogy mit csinálok, akkor sem fog utánam szaladni. Miután kinyitja az ajtót, felkapom az egyik csizmát. Csak a gazdiét tudom elvinni, hiszen mindenki más gondosan eltünteti előlem az összes párral. A gazdi két pár cipője bezzeg mindig az ajtó mellett hever. Csak egy tappancsnyújtásnyira. Ha megszereztem, addig szaladok, amíg elérem a helyem, ott pedig eldugom a ládák mögé, hogy ne találja meg senki, aki keresné. Miután mindenki feladta a keresést, akkor előveszem, hogy a Mikulás meglássa, és ajándékokkal megtöltse nekem.

Gondos terv, még hiba sem csúszhat bele. Aprólékos, jól kidolgozott, és még arra is gondoltam, hogy keresni fognak. Minden apró részlet a helyén, jöhet a vacsora.

– Vájúhoz! – szólt a gazdi. Én pedig rohantam utána, hogy végre ehessek valamit. Működésbe lendült a gépezet.

– Ne olyan gyorsan egyél, megfájdul a pocakod.

– Már végeztem is. Mehetünk be?

– Gyerünk, de legközelebb ne habzsolj így.

Kinyílt az ajtó és a két pár cipő csak arra várt, hogy valamelyiket végre elvigyem. Úgyis csak olyan búsan álldogáltak ott, legalább történik velük is valami.

Bent viszont a gazdi mellett csak Papát pillantottam meg.

– Hol van Mama? – kérdeztem.

– Felment az emeletre pakolni. Miért mit szeretnél tőle?

– Semmit, csak érdekelt. Mindig itt szokott lenni.

A tervem első, kulcsfontosságú részlete már elromlott volna? Várnom kell, hátha visszajön.

Teltek múltak a műsorok, a beszélgetés is kezdte elveszíteni lendületét. Tudtam, hogy szólni fognak, hogy itt az ideje aludni, és mennem kell a helyemre. Mama még sehol, de muszáj lépnem.

– Késő van már. Menjünk lefeküdni – szólt Papa, és már indultunk is a bejárat felé.

– Egy kicsit maradjunk még! – kérleltem.

– Ennyi elég, elfáradtam én is. Mozgás.

Muszáj volt mennem, de így mitévő legyek? Nem maradhatok csizma nélkül. Kifelé menet, gyorsan felkaptam az egyiket, és szaladtam volna. Papa figyelme és reflexei még nem fáradtak el eléggé, és egyhamar elkapott.

– Léna! Mit csinálsz? Teszed le gyorsan!

– Most nem rágom szét, ígérem! Csak reggelig szeretném.

– Na még mit nem. Ezt mondtad legutóbb is, és mi lett a vége?

A papucs csörgős, kattogós, fülbemászóan idegesítő hangja mindennap emlékeztet az utolsó akciómra.

Katt, katt, katt – és hallom, ahogy közeleg.

Katt, katt, katt – és a csat csak verődik a földre.

Miért nem tudtam időben leszedni azt az ördögi szerkezetet róla?

A kiszemelt csizmát azonnal elvették, engem pedig a helyemre kísértek. Papa nyújtotta a díszőrséget, bár ebben semmi díszes nem volt, hanem a csalódottság zászlaját cipeltem a hátamon.

Nagyon szomorú lettem, nem tudtam, hogy fogok így ajándékot kapni. Pedig milyen jó kutyus voltam egész évben. Alig rágtam szét valamit, csak párszor szaladtam el, szinte kivétel nélkül megcsináltam mindent, amit mondtak. Általában. Ennél jobb kutyus nincs is kerek e világon.

Nehezen, de nyugovóra tértem, és az álom szele járta körül a házikóm. Csak nem akart könnyen leszállni, de hamarosan mély álomba szenderültem.

– Bárcsak lenne egy saját csizmám – gondoltam, és lehunytam szemem.

Reggel várt az igazi meglepetés. Na persze nem a gyakorlás, vagy a finomságokat rejtő kis ablak aktuális rejtélye. Hiszen az ajtó mellett egy új, szemkápráztatóan piros csizma figyelt engem. A tetején a nevem tündökölt, és majd kipukkadt a belsejében megbújó temérdek ajándéktól.

– Ez tényleg az enyém? – kérdeztem.

– Bizony, hiszen a Mikulás is tudja, hogy milyen jó kutyus voltál – válaszolta a gazdi.

A legkülönfélébb eledelek serege van a csizmában.

– Megehetem mind?

– Persze, de nem egyszerre. Mindennap kapsz belőle egy darabot.

Az ünnepi hangulat szinte teljesen elkapott. Már itt a vállaimon pihen, átjárja az egész napot. Az igazi karácsonyhoz már csak egyetlen dolog hiányzik.

Egy karácsonyfa!

 

 

Folytatása következik…