Léna élete blogbejegyzés

Az utolsó napfényes kirándulás

2021. november 2.

Kiélvezem a nap utolsó fényeit. Csak fekszek, napozok, alszok, és néha mozgok egy keveset. Persze csak a napot követve. A gazdi néha kijött hozzám, de most nem ugráltam, és szaladgáltam, amikor megláttam. Szépen lassan odasétáltam hozzá, és azonnal el is feküdtem. Azt hitte, hogy valami bajom lehet, hiszen folyamatosan ezt kérdezte, hogy mi a baj. Hiába mondtam neki, hogy semmi, de nem akarta elhinni. Mondjuk hozott nekem egy kis ennivalót, hogy jobban legyek. Így már nagyon jól indult a nap.

Sétálni először nem is volt sok kedvem. Amikor megláttam, hogy autóval megyünk, akkor egyből feléledtem. Szaladtam, hogy igyak egyet, aztán pedig már ugrottam is a kocsiba. Eddig tartott a pihenés. Beugrok, leülök, és nyugodtan várom, hogy hova megyünk. Folyamatosan tudok nézelődni, és sok dolgot láthatok. A kutyaiskola mellett többször elmegyünk, és sokszor ott vannak a többiek. Várom, hogy bemenjünk oda is, de eddig még nem mentünk be. Biztos azért, hiszen én már mindent tudok, és nincs mit tanulnom.

Felvettük Mónit is, neki is köszöntem, és elindulhattunk. Előtte pedig még kaptam tőle egy finom falatot! Erre vártam már, mióta utoljára ettem. Alig pár perce, de mintha már több napja lett volna. Ma pedig a tó felé vettük az irányt. Már rég voltunk erre, talán egy hónapja, ha jól emlékszem, de akkor még elég meleg volt. Most egy park mellett álltunk meg, de teljesen üres volt. Láttam bent hintákat, kicsi autókat meg mászókát. Ide jöttünk volna? Az biztos, hogy rengeteg új szag volt, én pedig, ha lehet, még izgatottabb lettem. Követtem ezeket, a gazdiék pedig jöttek utánam. Nem mentünk be a parkba, de nem is szerettem volna. A szagok másfelől jöttek. Egy kis ösvényen mentünk végig. Balra tőlünk nád, ami már sárga volt, jobbra pedig nagyon sok fa. A tavat én nem is láttam onnan, a gazdi talán igen, de csak azért, mert magasabb, mint én. Most persze a víz nem is érdekelt, hiszen csak mentem az orrom után. Sok embert, kutyát, és más állatot éreztem. Párszor megálltunk, mert a gazdi valamit mindig levett rólam. Nem volt rossz néha így megállni, hiszen mindig kaptam egy falat ennivalót és dicséretet. Végül kiértünk a rendes útra, de sajnos eddig senkivel sem találkoztam. Az úton biztosan visszafelé indultunk el. Ennyi lett volna a mai séta? Én még nem szeretnék hazamenni.

Elértük az autót, én pedig az út másik felén próbáltam sétálni, hátha a gazdiék nem veszik észre, hogy megjöttünk. A tervem be is jött, hiszen nem álltunk meg! Tovább sétáltunk a nagy fák mellett és a tó felé vettük az irányt. Itt már nagyon régen voltunk, most végre bejövünk ide? Elég hamar kiderült, hogy igen. Bementünk és ott sétáltunk végig. A víz most eléggé alacsony volt. Amikor utoljára itt jártunk, úgy emlékszem, hogy sokkal magasabb volt. Sőt, ahogy körbe néztem, rengeteg új dolgot láttam. Új épület, játszótér, és mintha még a part is más lett volna. Mindent megszerettem volna nézni!

Elsőnek a stégre mentünk, ott egy picit mindannyian tudtunk pihenni. Először az egészet körbe jártam, majd a végén, közel a vízhez leültem. A gazdi is odajött mellém, és adott egy falatkát. El is feküdtem, hogy tudjon egy kicsit simogatni is. Így mindenki jól járt. Én enni kaptam, ő pedig simogathatott. Pár percet így töltöttünk. Gyönyörködtünk a tájban, és még engedtem is, hogy lefényképezzenek párszor. Miközben nézelődtem, a távolban megláttam pár ludat? Esetleg darvak azok? Innen nem tudtam eldönteni, így inkább felálltam, hogy elinduljunk. A stég elég magasan volt, ezért a gazdi leugrott, és engem pedig levett, hogy ne kelljen onnan nekem is leugranom. A homokban sétáltunk, egyre közelebb a madarakhoz. Ekkor viszont megint megálltunk, és le kellett ülnöm, valamilyen írás mellett. A homokba volt valami belekarcolva, de nem olvastam el. Csak a gazdit néztem, mivel engem fényképezett. Már megint. Viszont megint kaptam egy kis ennivalót.

A madarak más sehol nem voltak. Néztem őket a vízen, a parton, de semmi. Felnéztem, de a levegőben sem láttam őket. Ilyen rövid idő alatt eltűntek volna? Sebaj, szerencsére rengeteg más szagot éreztem még most. Ismét elindultunk, az újdonságok felé. Sajnos a játszótér tele volt, oda nem mehettünk. Messziről azért megnéztem, és biztos voltam, hogy én ide egyszer szeretnék még eljönni. Hiszen játszani mindenki szeret.

Ehelyett megnéztünk egy másik épületet. Ez már itt volt korábban is, de nem mentünk el oda. Nem igazán különleges, innen semmi érdekeset nem láttam. Megkerültük, de nekem nem volt most sem érdekes. A gazdi viszont szólt, hogy ugorjak fel a teraszra. Egyből felugrottam, hiszen otthon magasabbra szoktam felugrani, ez nem okozott semmi gondot. Ahogy felértem, már repült is felém az étel. Aztán leugrottam, és kaja ismét jutott. Ezt párszor eljátszottuk, és mindannyian nagyon élveztük. Itt is leültünk egy kicsit, és pihentünk. Sőt, már megint elkezdett fényképezni engem a gazdi… Mindig ilyen sok képet csinál rólam, már meg sem lepett. Ezen viszont most mindannyian rajta voltunk. Ezeket jobban szeretem, de nem sűrűn van ilyen.

Innen végül már tényleg haza indultunk. A padra még párszor fel kellett állnom, de több dolgot a gazdi már nem kért. Próbáltam kihasználni minden percet, és szaglásztam, és nézelődtem. Még egy másik kutyus is jött, de az ő gazdija nem engedte, hogy odajöjjön hozzám. Tovább sétáltunk, egyenesen a kocsihoz. Itt azért rájöttem, hogy én valóban nagyon fáradt vagyok. Eddig fel sem tűnt, hiszen annyi minden történt velem. Beszálltam, és azonnal lefeküdtem. A szemeim egyre jobban csukódtak le, de azért próbáltam a gazdiékra koncentrálni. Miközben beszélgettek, a szemeim teljesen lecsukódtak, és elaludtam. Amikor felkeltem, már csak ketten voltunk, nem tudtam elköszönni sem.

Otthon a vacsora után ugyanúgy aludtam tovább, és csak korán reggel ébredtem már fel. Imádtam ezt a napot!