Hasonlóan indult ez a nap is, mint a többi. Napsütés, de szerencsére már nincs olyan meleg. Valamiért a gazdi ismét korán reggel kijött hozzám, de nem tudtam, hogy miért. Boldog voltam, hiszen imádok kint lenni, és most végre úgy láttam, hogy futkározhatok is. Végül nem sokat voltunk kint az udvaron, összességében csak pár percet, amíg gyakoroltunk. Ezután bementünk a helyemre, és csak nagyon kevés ennivalót kaptam! Kíváncsian figyeltem a kuckómból, hogy vajon miért történt ez. Amikor ismét kijött a gazdi, akkor elkezdtem hinni abban, hogy lesz még egy kis reggeli. Enni már nem kaptam, viszont láttam, hogy az autó előkerül a helyéről. Új reménycsillag született bennem. Ugye mehetek én is??? Nem kellett sokat várnom, és a remény beteljesedni látszott. A gazdi jött hozzám, és fel is került a póráz. Tudtam, hogy nyertem, és mehetek én is. A kocsi felé vettem az irányt, és ahogy nyílt az ajtó, már ugrottam is be.
Ilyenkor reggel sosem szoktunk menni sehova, nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis merre mehetünk. Nem kellett sokat várnom, és elérkeztünk az első, de nem utolsó megállónkhoz. Móni gyorsan beszállt a kocsiba, és már mentünk is tovább. Persze még egy kicsit pakolásztak valamiket, de arra nem igazán figyeltem, hiszen az kevésbé érdekelt. A kertben lévő másik kutyára és macskákra figyeltem. Nagyon ismerős kutya volt, teljesen olyan volt, mint Bogár. Nem nagyon lehetett látni őket, hiszen a kert másik végében voltak egy nagy bokor alatt. Mielőtt jobban megnéztem volna magamnak őket, már tényleg elindultunk.
A következő megállóra már többet kellett várni. Nagyon szép helyeken mentünk át, nem győztem csodálkozni. Sosem jártam még ezeken a helyeken. Párnál szívesen meg is álltam volna, de a gazdi folyamatosan ment tovább. Láttam erdőket, mezőket, sőt a messzeségben, mintha egy tó is feltűnt volna. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyeken nem állunk meg, akkor bizony egy sokkal jobb helyre fogunk menni. Mígnem megálltunk egy városban. Szerencsére a városokat is nagyon szeretem, rengeteg szag, és nagyon sok ember. Sőt más kutyák is szoktak lenni. A gazdi szerint Szabadszálláson vagyunk. Sosem jártam még erre, de elsőre látásra nem volt rossz. Ahogy megálltunk a kocsival, a gazdival rögtön mentünk is tovább, egészen egy házig. Nem is nagyon tudtam köszönni Csilláéknak, úgy elsiettünk.
A ház tele volt könyvekkel. A gazdiék két ismeretlennel elkezdtek beszélgetni, Csilla pedig valamit pakolt. Engem hagynátok ki ebből?? Odamentem hozzájuk és bemutatkoztam. Roland nagyon kedves volt, sokszor odamentem még hozzá a nap folyamán. Végre Móniék is visszajöttek. Ahogy néztem jól fel voltak pakolva, de én inkább a többiekkel foglalkoztam. Pár perc múlva még többen jöttek be a házba. Nagyon sok gyerek sereglett be az ajtón. Örültem nekik, hiszen szeretem a gyerekeket. Odamentem volna köszönni, de a gazdi nem engedte még. A gyerekek mégis csak jöttek és megsimogattak. Még pislogni sem tudtam, máris teljesen körbevettek. Nem tudtam merre forduljak, kit nyalogassak meg elsőnek. A gazdi végül elhúzott és az összes gyerek leült. Engem Móni átvett és hallgattuk, ahogy a gazdi rólam mesél a gyerekeknek. Büszke voltam magamra, hiszen a gyerekek csak miattam jöttek el!
A sok mesélés után végre történik is valami. A gazdi gyerekeket hívott ki hozzám, egyesével. Egyszerű feladatokat próbáltak velem csinálni. Leül, fekszik, feláll, pacsi stb. Nem okozott túl nagy gondot, hiszen már ezerszer csináltam ezeket. És még enni is kaptam tőlük! Egyre jobban vártam a soron következő gyereket és a feladatot. Nagyon sok ennivalót kaptam, sőt még az alma is előkerült. Ez a mesedélelőtt nagyon jó. Ennyi kaját reggel sose szoktam kapni. Most pedig még utazhattam is, új embereket ismerhettem meg, és még jól is laktam. A sok feladat után még közös képet is készítettem mindenkivel. Persze minden kép elkészülte után is jár a jutalom! Ezt a gazdi is tudta, nem is maradt el egy darab sem.
A gyerekek amikor elmentek, mi még maradtunk egy kicsit. Csilla anyuval elkezdtünk játszani lent a földön. Amikor lefeküdtem, oda feküdt mellém, én pedig úgy gondoltam, hogy akkor felmászok rá. Ez nem teljesen sikerült, és helyette inkább átestem rajta. Annyira tetszett neki ez az egész, nem bírta befejezni a nevetést. Utána egy kicsit ki is vitt sétálni, mert látta, hogy melegem volt már bent. Aztán bementünk, hogy felvegyük a gazdiékat is, hogy induljunk haza.
Annyira elfáradtam, hogy amikor beszálltunk a kocsiba, és elindultunk, én szinte azonnal lefeküdtem, összegömbölyödtem, és el is aludtam.
Nagyon élveztem a napot, remélem egyszer még visszamegyünk ide!