Mostanában ismét délután, és esténként járunk el sétálni. Egyre jobb idő van, így én is élvezem. Habár reggelente ugyanúgy várom a gazdit az ajtóban, hátha megyünk valamerre. De általában hiába várom.
Most ismét délután indultunk el a rétre, és milyen jó idő volt! Az eső is néha csepegett, én pedig élveztem, hogy végre nincs annyira meleg. Az út elején mindig úgy megyünk, hogy póráz van rajtam, hiszen ekkor még annyira izgulok, hogy elszaladnék. Amikor kiérünk a rétre, akkor viszont mindig elenged, és kedvemre szaladgálhatok. Leülünk a nagy fánál, elmagyarázza nekem, hogy milyen jó kutyus vagyok, és hogy továbbra is így kell viselkednem, aztán pedig kapok egy jutalomfalatot, és már mehetek is!
Ez ma sem volt másképp. Csak most másfelé indultunk. Az út egy ideig ismerős volt, de azután egy teljesen új rész jött. Végig fák között mentünk, és rengeteg szagot éreztem, és hangot hallottam. Itt mennyi minden él! Nekem meg kell találnom őket. Persze a gazdi sosem engedte, hogy bemenjek a fák közé, vagy nagyon előre menjek. Ekkor viszont megpillantottam valamit. Egy nyuszi ült az út közepén. Abban a pillanatban meg is éreztem a szagát, és egyből elkezdtem szaladni, nem is gondolva a gazdira. A nyúl meglátott, és egyből futásnak eredt ő is. Nekiiramodtam még egyszer, amikor a messzi távolból egy nagyon halk hangot hallottam. Ez annyira nem érdekelt, ezért tovább futottam, de a nyúl sajnos sokkal gyorsabb volt, mint én. Hiába kiabáltam utána, nem akart nekem megállni.
Amikor elfáradtam, hátranéztem és rájöttem, hogy mi volt az a halk hangocska, amit hallottam… A gazdim kiabált utánam. Egyből elfehéredtem a félelemtől, hogy teljesen egyedül vagyok a fák mélyén, és nincs ott mellettem senki sem. Visszapillantottam a gazdira, akit szerencsére a messzi távolban megpillantottam. Azonnal visszaszaladtam hozzá, és le is szegtem a fejem, amikor közelebb értem. Kicsit megbántam, hogy elszaladtam tőle, habár az sokkal jobban bántott, hogy nem értem utol a nyuszit.
A gazdi is tartott egy kicsi hegyibeszédet nekem, hogy ezt miért csináltam, de láttam rajta, hogy igazából tetszett neki, úgyhogy nem vettem teljesen komolyan. Így indultunk tovább, és már egy kicsit jobban figyeltem a gazdira. Amikor kiértünk a fák közül a mezőre, egyből szaladgálni kezdtem körbe-körbe. Végre láthatok is valamit! És ez a terep bizony már ismerős volt, erre már többször is jártunk. Ezért bátrabban tudtam előre menni.
A következő célpont ezután tűnt fel. Egy fácán kóborolt csak úgy egyedül kint a réten. Látott már ilyet valaki? Nekem el kell szaladnom utána is! És már csak a porfelhőt lehetett látni utánam. A szemem csak rá koncentrált, nem veszíthetem el őt is. Pedig én csak játszani szeretnék vele, semmi mást. Most már a gazdit se hallottam, biztos őt se zavarta, hogy elszaladtam. A madár most is észrevett, de valamiért ő is elmenekült előlem. Miért nem akar velem senki sem játszani? Viszont a nagy szaladásban ismét az erdőben találtam magam. Amikor ennek a futásnak is vége lett, ismét hallottam a gazdi hangját, de már nem láttam őt. Azt sem tudtam, hogy honnan jöttem. Elkezdem kiutat keresni a fák közül, de annyi izgalmas szag volt itt, hogy ezeket is elkezdtem követni. Pár perc múlva a gazdi is megérkezett, és most nem láttam, hogy annyira boldog lett volna.
Így indultunk el végül haza, nagyon fáradtan és kicsit kelletlenül, mert nem tudtam játszani a többiekkel. Összességében persze nagyon élveztem ezt az egész kirándulást, nagyon várom, hogy mikor megyünk ki ismét, hátha most játszik velem majd a többi állat.