A reggeli kirándulásaink a rétre már majdnem mindennap megtörténnek. Nagyon várom őket reggelente, 5 órakor már az ajtóban állok és várom a gazdit. Csak mehessünk már. Egyből hallom, hogy nyílik az ajtó. Elsőnek felugrok a saját ajtómra, hogy jobban lássak. Ma sem történt ez másképp. Láttam is, ahogy jön a gazdi. Le is ugrottam az ajtóról, hogy ki tudja nekem nyitni. Azt már megtanultam, hogy nem szabad kirohanni, mert akkor büntetésben leszek. Így most is leültem, és vártam, hogy kihívjanak. Most is mint mindig, kirohantam és két kört szaladtam az udvarban. Ezen kívül is minden a megszokott sorrendben haladt. Bementünk a házba, felöltöztünk mind a ketten, és elindultunk. Egy dolog azonban felkeltette a figyelmem. Amikor bementünk láttam egy nagyon csúnya kék papucsot. Hogy lehet ez ott? Úgy gondoltam, hogy ezt biztos nekem hozhatták, hogy szedjem szét. Nem hittem, hogy valaki ezt még felveszi.
A réten nem is történt velem semmi izgalmas. Most is követtem a különböző szagokat és nyomokat, de most valahogy nem tudott annyira lekötni, mint ahogy általában szokott. Most teljesen más járt végig a fejemben. Mikor érünk már haza, mikor szedhetem szét azt a papucsot? Nem is rohangáltam annyit. Csak a jutalomfalatért szaladtam oda és vissza. Sokat mentünk, de mivel a gondolataim máshol voltak, ezért szinte észre se vettem, amikor elindultunk haza. Hazafelé ismét semmi érdekes nem történt. Próbáltam gyorsabban menni, de a gazdi mindig rám szólt, hogy lassan menjünk. A tempót azért mindig próbáltam egy kicsit gyorsítani, de nem jött össze sajnos. Így a hazafelé út most egy kész örökkévalóságnak tűnt.
Amikor végre hazaértünk, első dolgom természetesen a jutalomfalat volt. Ha jó kutyus vagyok, mindig kapok legalább 2 szemet. Persze én mindig jó vagyok, esetleg a gazdi nem elég figyelmes. Ahogy megettem és lekerült rólam a póráz egyből befelé vettem az irányt, a papucs felé. Eltereltem a többiek figyelmét, mintha nem is érdekelne és bementem a papa helye felé. Itt szintén figyelmes lettem egy pólóra, ami csak úgy lógott, de erről majd később gondoskodom. Amikor végre a gazdi elment és a mama is ott hagyott a nyitott ajtóval, akcióba lendültem. Azonnal rohantam a papucsért és kis darabokra szétszedtem az egészet. Annyira büszke voltam magamra! Ezt már nem veheti fel senki, és még ki sem kellett dobni.
A fűben fekve kiélveztem a nehéz munka eredményét és a hátamon feküdtem egy kicsit. Hempergőztem és a falhoz dőltem, amikor eszembe jutott még valami. Ott volt az a piros póló a papa székénél! Elég használtnak tűnt már, nem hiszem, hogy bárki is haragudna miatta. Felugrottam és ismét befelé vettem az irányt. Elsőnek megnéztem mamát, hogy merre van. Ő reggelizik épp. Odamegyek hozzá is, hátha ad nekem valamit. Tőle nagyon egyszerű kunyerálni, mindig ad valamit. Most sem volt ez másképp, csak egy kicsit kellett ülnöm és feküdnöm, már kaptam is a falatot. Ezután a pólóért mentem. Szaladtam kifelé, és a papucs darabkái mellé feküdtem, és ismét kezdődhetett a nehéz munka.
A mama ekkor mérgesen kirohant és jött felém. Mi a baj? Hiszen én csak segítek, ezt úgyis ki kellett volna dobni. Elvette tőlem a pólót, de már eléggé lyukas volt. Leszidott és becsukta az ajtót. A gazdit nem különösebben érdekelte ez az egész, csak nevetett és felszedte a papucs darabjait.
Annyi változás történt azóta, hogy az ajtó mindig zárva van. Nem értem, hogy miért történhetett ez.