Léna élete blogbejegyzés

Léna fogócskázik

2024. április 14.

Egy átlagos tavaszi nap. Se nem meleg, se nem hideg, csak a szellőt lehetett érezni. A két kutyusnak ez tökéletes idő! Mivel úgyis egész nap pihentek és a gazdit sehol sem találták, ezért úgy döntöttek, hogy eljött az ideje a játéknak. De mégis mit játszanak?

– Megvagy! – szólt Lara és nekiugrott Lénának.

– Nem szeretnék most fogócskázni – válaszolta.

– Biztos? – és közben folyamatosan ugrált Léna körül.

– Biztos. Inkább bújócskázzunk.

– De az olyan unalmaaaas! Naaa gyere! – kérlelte, és tovább ugrált körülötte, hol közelebb, hol távolabb. Próbálta csalogatni Lénát, hátha elkezd játszani.

Léna meg sem mozdult, inkább lefeküdt, de ő biztos, hogy szeretne fogócskázni. Hiába Lara minden próbálkozása, Léna nem csatlakozott hozzá. Nem várhatott tovább, hiszen nagyon szeretett volna már játszani, ezért meghúzta Léna fülét.

– Hékás! – kiáltott fel Léna, és azonnal felpattant. Üldözni kezdte Larát a fűben, a lépcsőn, a lugas mellett, az egész kertben. Egyszer, az egyik kanyarban kicsúszott Léna, és nekiment az ajtónak. Egy hangos koppanás, de őt ez nem zavarta meg, és azonnal üldözőbe vette Larát. Valahogy vissza akarta adni azt a fülhúzást.

– Mi volt ez a hang? – gondolta magában a gazdi, aki mindeközben a házban dolgozott. Szétnézett, de nem talált semmit, ezért folytatta a dolgát. – Biztos csak képzelődtem… – alig telt el pár perc, és ismét egy puffanást hallott. Ez már nem lehet semmi. Felkelt, hogy körbejárja a házat.

– Durr, durr – hallatszódott az ajtó felől.

– Talán vihar lenne odakint? De hát az nem lehet, hiszen száz ágra süt a nap! Talán valaki be akarna jönni? – miközben ezen tanakodott a gazdi, odaért az ajtóhoz és ekkor már látta, hogy mi történt.

– Megvagy! – kiabált Léna és Larával már a földön játszottak. Játékosan nyúzták egymást, úgy, ahogy csak a testvérek tudják. Hol az egyik kerekedett felül, hol a másik. Léna persze tudta, hogy idősebb és erősebb, ezért sokszor hagyta Larát, hogy ő is élvezze. Nem gondolta volna, hogy Larának sikerül rávennie, hogy fogócskázzon, azt pedig végképp nem, hogy még élvezni is fogja. Talán a jövőben többet kellene hallgatnia rá? Hát, ha így lesz, erről biztos nem fog szólni neki!

A gazdi az ablakból nézte végig a jelenetet, mert nem akarta félbeszakítani a játszó kutyákat. A csatározás legalább tíz percig tartott, de a szaladgálást már teljesen elfelejtették és csak egymás hegyén-hátán ugráltak és gurultak. Miután mind a ketten elfáradtak, olyan közel feküdtek le egymáshoz, hogy szinte megölelték a másikat.

– No, mi jót csináltok? – kérdezte a gazdit, miután kilépett az ajtó mögül.

– Csak játszottunk egy kicsit – válaszolták mindketten egyszerre.

– De ugye semmi durvulás?

– Neeeeeem, csak bújócskáztunk!

– Akkor jó. Ide ülök mellétek én is egy kicsit – mondta a gazdi, és a két pihenő kutyus azonnal olyan közel kúszott mellé, hogy tudja őket simogatni. – Nagyon jó kutyusok vagytok!