Egyből belevetettük magunkat a munkába, és ebben a vékony kiadványban nem sok dolgot találtunk. Pár fénykép, és még kevesebb leírás. Mintha csak egy brossúra lenne. Most már tudom, hogy a borító nem minden…
– Ezzel nem jutottunk sokra, melyik legyen a következő? – mondta a gazdi.
– Pedig milyen szép kívülről, azt hittem találunk benne valamit. Nézzük most meg ezt a vastag piros színűt, ami a torony tetején tanyázik.
Ez már észszerűbb választásnak bizonyult, de nem csak azért, mert a legtetején volt, és nem kellett pakolni, hanem mert vastag is, így biztos, hogy sokkal több információ várja, hogy felkutassuk őket. Az első pár oldalon azonnal megtaláltuk az egyik kérdésemre a választ. Sőt még többet is.
Hamar kiderült, hogy a farsang nagyon-nagyon régi dolog. Még nem is éltünk a gazdival, amikor már ünnepelték. Házasságok, bálak és különlegesebbnél különlegesebb események, napok követték egymást. Már Mátyás királynál, az igazságosnál, is jelen volt ez az időszak, pedig milyen régen élt már. Még igazi lovagok és királylányok éltek és hatalmas és díszes paloták sorakoztak a messzeségben.
– Milyen szép időszak lehetett – gondolkoztam hangosan.
– Biztosan az volt. – szakított félbe a gazdi. – Viszont van itt pár érdekes dolog, amit találtam.
– Mesélj! – kértem izgatottan.
– Itt azt írják, hogy a farsang már vízkeresztkor elkezdődik.
– És az mikor van?
– Amikor lebontjuk a karácsonyfát, január 6. után, és egészen február végéig tart.
– Ilyen hosszú ideig tart? Én azt hittem ez csak egy bál.
Innentől mondhatjuk, hogy várják a tavaszt, és több dolgot is megtesznek az emberek, hogy minél korábban eljöjjön a meleg. De hogy megtudjam, hogy mi mindent, arra még egy röpke pillanatot várnom kellett. Valóban jó választásnak bizonyult ez a könyv, hiszen már most látom, hogy nem olyan egyszerű, nem csak egy sima, egy napos buliból áll az ünnep. Ilyen hosszú ideig mégis mit tudtak még csinálni?
Ebben az időszakban maszk mögé bújtak az emberek, és fel lehetett rúgni az amúgy áthághatatlan szabályokat.
– Ez bizony jó dolog lehet – gondoltam.
Miközben gondolataim kezdtek afelé terelődni, hogy vajon milyen szabályt szeghetnék meg most hirtelen, a gazdi megbökött, hogy mutasson valamit. Így gyorsan visszarántott a szobába.
– Nézd csak, létezett egy szokás, az úgynevezett jelmezes alakoskodás.
– Az micsoda? – döbbenten néztem.
– Adományokat gyűjtöttek, miközben beöltöztek az emberek állatoknak.
– Kutyáknak is, ugye?
– Sajnos nem. Gólya, kecske, ló vagy medvebőrbe bújhattak.
– Pedig kutyának is beöltözhettek volna. Sokkal viccesebbek lennének.
A fejem lehorgasztottam, nem tudtam megérteni, hogy miért pont a kutyákat hagyták ki ebből a sorból. A gazdi azért ebben a nagy szomorúságomban még elmagyarázta, hogy a kapott adományért cserébe áldást és jókívánságokat mondtak a házra, este pedig egy hatalmas lakomát tartottak, ahol a falu egész népe összegyűlhetett és mulatozhatott.
A következő oldalakon már pár kép is felbukkant a tömött sorok között. Ezek még csak fekete és fehér színben mutatták meg magukat, de megörültem a jövetelüknek. Látszott rajtuk, hogy régiek, de meglepetten tapasztaltam, hogy lányok egész sorát láttam.
– Itt ezen a képen mit csinálnak? – kérdeztem.
A lányok nem csak mellékszereplők, hanem látszólag keményen dolgoztak. Nem teljesen bírtam kivenni, de valamilyen botot vagy egy kötelet húztak. Ráerősítettek egy nagy és súlyosnak tűnő dolgot.
– Mit húznak? – kérdeztem újra. – Nem látszik rendesen.
– Farönköt és tuskót.
– És miért a lányok húzzák?
– Azért ők, mert még akkor nem mentek férjhez, és eladósorban vannak – válaszolta.
– Szegény lányok, én biztos beálltam volna és húztam volna helyettük is azt a nehéz fát.
A következő képcsoport már sok színben pompázott, és még egy hatalmas, fehér gúnyába öltözött embert is megpillantottam a másik oldalon. De, hogy milyen szokást vagy ünnepséget rejtenek a képek, az a következő részből kiderül!